#Magyar Nemzeti Bank

Matolcsyék azt is korlátozhatnák, mekkora autóhitelt lehet felvenni
 

Matolcsyék azt is korlátozhatnák, mekkora autóhitelt lehet felvenni

A gépkocsi vásárlásához igényelhető hitel mértékét is az MNB jövőre hatályos adósság előírásai szabályozzák, így a vonatkozó paragrafusok kikerülnek a kormány rendeletéből, amelyben egy kötöttség maradna, a hétéves maximális futamidő - derült ki a kormány honlapján megjelent tervezetből.

MTI MTI

Havonta 12 milliárdot vesztettek a hazai bankok júliustól szeptemberig
 

Havonta 12 milliárdot vesztettek a hazai bankok júliustól szeptemberig

A hitelintézetek 2014 harmadik negyedévében további 35,8 milliárd forint adózás előtti veszteséget számoltak el, így az első félévi 278,8 milliárd forint veszteséggel együtt az az év első kilenc hónapjában 314,6 milliárd forintra nőtt a szektor vesztesége - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján hétfőn közzétett adatokból.

MTI MTI


Nem szerepel a forintosítás a jövő évi büdzsében
 

Nem szerepel a forintosítás a jövő évi büdzsében

Két magyarázata lehet annak, hogy a forintosítás kimarad a jövő évi költségvetésből: az egyik, hogy csak 2016-ban kerülne rá sor. Ám a Figyelő szerint nem ez a reális forgatókönyv, hanem a másik: azaz hogy a kormány teljes egészében a bankokkal és a hitelezettekkel akarja kifizettetni a devizahitelek átváltását.

hvg.hu hvg.hu



Mától vehetnek eurót a bankok az MNB-től a devizahitelekre
 

Mától vehetnek eurót a bankok az MNB-től a devizahitelekre

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn elindította azt a két tendert, amely a lakossági devizahitelek kivezetéséhez, az elszámoláshoz és a forintosításhoz szükséges devizamennyiséget biztosítja majd. A 3 milliárd euró felajánlott mennyiségre mintegy 1 milliárd eurónyi ajánlat érkezett a bankoktól.

MTI MTI



Beperlik Matolcsy jegybankját az alapítványok miatt
 

Beperlik Matolcsy jegybankját az alapítványok miatt

Volt-e hatástanulmány, kik és milyen eljárás keretében döntöttek az összesen közel 200 milliárd forinthoz juttatott MNB-s alapítványok létrehozásáról? Ilyen kérdésekre nem válaszolt a jegybank időben, ezért beperli őket a Transparency International.

hvg.hu hvg.hu


Nem drágul az élet idén
 

Nem drágul az élet idén

Idén csak hajszálnyit romlik a pénzünk értéke a Magyar Nemzeti Bank várakozása szerint, és gyorsabban nő a gazdaság, mint korábban gondolták.

hvg.hu hvg.hu


Matolcsyék vizsgálják a Norbi Update tőzsdei bevezetését
 

Matolcsyék vizsgálják a Norbi Update tőzsdei bevezetését

Korábban a Tebész nevű tőzsdei érdekvédelmi szervezet nyomta fel Norbiékat a jegybanknál, mert szerintük ellentmondásos információk jelentek meg arról, hogy Agassi csak a cég reklámarca vagy befektetője is lesz-e. Az MNB megvizsgálja a kifogásokat, majd eldönti, hogy ki kell-e egészíteni a Norbi Update részvényértékesítési tájékoztatóját.

hvg.hu hvg.hu

Matolcsyék kijelentették, hogy mindenkitől függetlenek
 

Matolcsyék kijelentették, hogy mindenkitől függetlenek

A Magyar Nemzeti Bank visszautasította az ellenzéki pártok kritikáit, amelyeket "nyomásgyakorlást célzó politikai nyilatkozatoknak" nevezett, és úgy vélte, hogy ezekkel és a "közvélemény félrevezető tájékoztatásával próbálják a jegybank függetlenségét egyes ellenzéki pártok korlátozni".

MTI MTI


És akkor Matolcsy új pénzt veret
 

És akkor Matolcsy új pénzt veret

Új tízezres, oroszok ellen bedurvuló uniós szankciók, devizahiteles meglepetés banki és ügyfél oldalon, államreformok, bekúszó nemzeti italboltok miközben Norbi Andre Agassival indul a világhírnév felé. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

hvg.hu hvg.hu


Az MNB unortodox monetáris politikája
 

Az MNB unortodox monetáris politikája

Amit a jog kifejezetten nem tilt, azt szabad – ennek szellemében üzletel a Magyar Nemzeti Bank nyereségvágyból ingatlanokkal, juttat vagyont alapítványainak bankópréssel, s vetet velük részvényeket és állampapírokat.

Csabai Károly Csabai Károly